A történet nem áll le. Sőt, egy régi ismerős tulajdonság is visszaköszön, de nem rohannék előre. Egyik kedves hozzászólónak üzenném, név szerint Herélt tyúk (csak nekem paradoxon ez a név?) Teljes mértékben igaza van, sőt amit gondol az most is teljesen helytálló lesz, ám van egy szint ami alá nem ad az ember.

Na de térjünk vissza a pártalálás nyűgjeire. Karméla (a valóságban is rettentő hasonló ritka neve volt) megtalált és győzött. Arcra csodás, és a közös témák is hamar egymásra találtak, ám volt két egészen apró baj. Csak az arcáról voltak fényképékek, ami már eddigi tapasztalatokból is aggasztó volt. A másik egészen apró baj egy laza 150km távolság ami kettőnk között állt. 4 évig működött nálam a 30km inkább közelebbit keresnék, de annyira jól társalogtunk, hogy szerettem volna legalább egyszer találkozni vele. Az ember veszte a kíváncsiság, vajon élőben is olyan jól elvagyunk mint a drót két végén? 

Fontos elmondanom, csakhogy érthető legyen a sztori. Szó esett arról, hogy milyen a jó csók, mi van ha két embernek nem passzol össze a szája, (ugye volt már erre is példa, nem is egy, sőt) Ő is így volt vele, általában első randik egyikén ezt leteszteli ha nem jó, akkor bele sem vág a kapcsolatba. Ez mondjuk szerintem elég drasztikus megoldás, mertha tényleg bejön egymásnak két ember, akkor ők ezt jól begyakorolják. Tegye fel a kezét, aki szerint így lenne szép!

Elutaztam, hozzá az ország másik szegletében lévő nagyvárosba. Pozitívan csalódtam a vasútban, hisz pontosan 9kor már ott is voltam. Délelőtti találka volt, neki délután más program már betáblázta határidő naplóját. Persze nem volt röccenő mentes, mert egy aluljáró végénél találkoztunk volna ahol még buszmegálló is van. Nos az aluljárónak két vége volt, mindkét végén volt buszmegálló. Persze, hogy rossz végén álltam. 

Végül találkoztunk, nem volt nehéz észrevennem, hiszen fényképes gyanúm beigazolódott. Arcra maga a tökély, viszont átlépni előbb sikerült volna, mint megkerülni. Most mit kezdhetek a citrom törvénnyel, csak találka, belefér. Elsétálgattunk a városban megmutatta nevezetességeit, egy nagy téren leültünk az árnyékos oldalra, mondtam, ajánlottam a napos oldalt, ám a kávézóból kihallatszó 10dB zene zavarta őt, hát fagyoskodtunk, nem, nem szeretett volna beülni sehova, próbálkoztam. Az alatt a röpke három óra alatt amit együtt töltöttünk, megismertem bánatát, örömét, születésétől egészen napjainkig, napra pontosan, én csak hallgattam mint jól lakott óvodás a délutáni mesét. Mikor éppen levegőt vett, hogy én is szóljak pár szót, hogy nem egy emberrabló vagyok, gyorsan váltott is, ez nem az az időszak mikor én beszélek. 

Eljött a dél, lassan indult a vonatom vissza, közeledett az ő dolga is, visszamentünk az állomásra. Itt van az a pont, mikor nagyon hülye voltam, de eléggé közeledett, és nála a csók eldönt mindent... el is csattant a csók. (Engem szidni odalent lehet.) Nem passzoltunk össze, ez a legjobb megfogalmazás. Felszálltam a vonatomra, olyan gondolatokkal, hogy legalább az utazás örömérét megérte. Ám mikor leültem már smst kaptam tőle, amit hazáig még öt követte. Kivétel nélkül szerelmet vallott nekem már akkor, smsben. Hogy én ilyen aranyos, hogy én olyan romantikus, figyelmes, szép, kedves, stb stb vagyok. Pedig nem száradt ki a szám, a sok beszélgetésben. 

Ajjajjaj ez bizony Anita szindróma. Nem hittem el, hogy megint kifogtam egyet, de itt volt és keményebben, mint elődje. Azzal kezdődött, hogy napi sok sms jött az előbb említett dolgokkal. Este cseteltünk ahol folytatódott ugyan ez, igyekeztem a témákat más vizekre evezni, ne azt hallgassam mennyire hiányzom neki, már már sikerrel. De mikor elmentem következő hétvégén bulizni, három sms érkezett akkor este, ne csajozzak, ne nézzek mást, hiányzom neki. Pedig nem is jártunk! Vicceskedve megírtam, hogy ne féljen, nem kellek én senkinek, amitől meg jól megsértődött.  

Másnap akartam vele beszélni, hogy nem járunk és ez nagy valószínűséggel így is marad. Ha most nehezen tudja elviselni, hogy nem vagyunk együtt mindig, ennyire hiányzom neki, akkor mi lesz akkor ha összejövünk és hetente egyszer, vagy kéthetente találkozunk? Akkor összeroppan idegileg? Jobb, ha most hagyjuk az egészet. 

Hogy ez után mit kaptam... telefonban újra aktiválnom kellett a már jól bevált fekete lista programot. Naponta vagy 20 hívástól és majdnem ennyi smstől kíméltem meg magam, egy héten keresztül nem adta fel. Majd egyszer próbálkozott rejtett számról, nem vettem fel azt sem, de rájött hogy be van kapcsolva a telefon szóval újra jött a roham. Ismétlem, nem is jártunk.

Érkezett egy email, tele bocsánatkéréssel és a legfontosabb kérdéssel, miért? Válaszoltam egy nyugodt hangvételű levéllel. Miszerint csak szerinte volt jó az a nap, de csak őt hallgattam jóformán, a csókra is kitért, ami csak szerinte volt lehengerlő, meg az sms áradat csak vicces kedveskedés volt. Mikor én vicceskedtem akkor meg megsértődött, akkor a humorunk nem egyezik. 

Erre a levélre két válasz érkezett még, sőt pofafüzeten is megtalált pár levéllel, ismerősnek is jelölt utána. (Azóta ott van a purgatóriumban) Mindez október elején zajlott le, decemberig a telefonom tiltotta a hívásokat, és smseket, nem adja fel.

Igazad van Herélt tyúk én vagyok a kis kakas a szemétdombon.