Visszatérünk hozzám, a táncos, égi jeles és telefonszám megszerzős este után jött a másnap. A telefonhívás. Annyi randim volt az elmúlt egy évben, eddigi legnehezebb hívásomnak tűnt, nem tudtam miért. Talán mert féltem, hogy tényleg csalódom újra, amikor vele nem szeretnék. Nézzük mi is történt. 

Bátorságot vettem, tárcsáztam, kicsengett. Második csengés után már izgatott hangon fel is vette, és kezdeti félelmem egy fél órába nyúló beszélgetésbe fulladt bele. Meg is beszéltünk egy találkozót a hét végére. 

/Pár szót azért róla is, nálam kb másfél fejjel alacsonyabb, barna vállig érő haj, és gyönyörű kék szemek. Esze is van, angol karon tanul egy nagyon kemény egyetemen, szóval mindenben ideális./

Mint említettem az volt a legnehezebb hívás. A randi előtt még idegesebb voltam, pedig nem az első randim volt. De izzadtam, remegett a kezem, már majdnem ülni is elfelejtettem az izgatottságtól. De miért? Ez lenne a jele, hogy Ő tényleg kiüti a szívem? Vagy Ámor adott be nekem valami bódító szert?  

Minden nap beszéltünk egy keveset a randiig. Azt a napot is úgy terveztük, hogy délután találkozunk, eltöltjük az időt, ő pedig megy barátaival este bulizni. Ha jól alakul a nap még be is csatlakozhatok este. Város mellett koleszes, meg is érkezett a vonat, kezdődött a mi napunk. Egy hangulatos parkban sétáltunk, sétáltunk? Táncoltunk a sétálok között, majd kézen fogva jártunk és aranykapusat játszottunk a gyerekekkel, felnőttekkel. Fűben fekve beszélgetés, majd újra séta. Egészen estig. Egyszóval nagyon jól végződött a délután... Egyszer csak váratlanul csók csattant, nem is akármilyen. Kerek egy éve nem volt ilyen jó csókban részem. Már tudtam, ő érte tovább kell küzdenem, nem csak egy valaki ezekről az oldalakról. 

Este tehát nem volt kérdéses, együtt fogunk bulizni. Majd a végén hazavittem a kollégiumba. Így történt, hogy első randim 14 órán keresztül tartott vele. 

Jövő héten én hívtam bulizni, egyetemi nőnapi parti, újra hajnalig. Sosem voltam még zárásig, ki is készültem de megérte. Első vonatra felrakván csak egy kérdésem volt: Mi most komolyan, járunk? 
-Hááát, úgy néz ki, Igen.

Másnap nőnap alkalmából levonatoztam hozzá egy szál rózsával, nagyon örült neki, még sosem kapott virágot sráctól. Pénteken pedig egy igazi randira vittem, amolyan állatnézős, mozizós, gyertyafényes vacsorás és csillagok alatt sétálgatós. Nagyon örült neki, még sosem volt randija sem igazán, a szerelmet is keresi, de lassan keresdaferfit.blog.hu stílusban. De már nem kellett tovább keresnie, ahogy nekem sem.
 

Srácok ez volt a története, ahogyan megismertem anyátokat.... Talán ez a lezárás még túlzás, de nem bírtam kihagyni. Remélem nem kell folytatnom a blogot többé. Az emailcím és a kommentek élni fognak.

Ez volt az a történet, hogyan találtam meg a Nőt!