Na elméleteim listája folytatódik. A kérdés adott, amire két válaszom is van. Mégpedig olyanok aminek herélt tyúk kolléga is örülni fog, csak azért, hogy megkapja a 15 perc hírnevét. Szóval tovább.
Túl sokat akarok.
Végignézve a mai fiatal párokat, pont úgy tűnik némelyik, mint akik csak beszéltek kétszer, amiből a második az volt, hogy járunk. Onnantól fogva kézen fogva járkálnak, csókolóznak úton útfélen és kész együtt vannak. Hogy vannak-e közös érdeklődések mintha nem számítana. Zenében valószínűleg a mai prüty pürüty zenét hallgatják, és ugyan olyan egyediek mint a többi egyéniség.
Míg nekem szerteágazó ízlésem van zenében, könyvben filmben, nyitott szemmel járom a világot, és nem lelem azt a társam aki hozzám hasonlóan nem sodródik az árral. Szóval tényleg a tökéletesek keresem és nem elégszem meg azzal aki csak kicsit lenne jó. De őt nem találom, pedig az esélyesekkel is jól érezhetem magam.
Még mindig az első szerelem tart fogva.
Na ez a legvalószínűbb. Még mindig őt keresem mindenkiben, mert őt tartom a tökéletesnek. Jobban leírom, etalonnak. Nála mindenben jobbat keresek, hiszen az ember nem haladhat visszafelé. Nehéz így etalonnál jobbat találni aki még el is visel ráadásul sok bennünk a közös. Mikor már majdnem sikerült volna azoknak nem én voltam a megfelelő ember.
Miért nem megyek vissza hozzá? Mert már megpróbáltuk egyszer újra. Illetve idén találkoztunk is, beszéltem neki erről, de neki nem kell most senki. Sem én, sem más, emellett túl is tett rajtam már, nos jó neki.
