Régen nem volt már randim, aztán derült égből villámcsapásként lett egy hamar. Újabb esete annak a dolognak, hogy könnyen jön és könnyen el is megy. vagyis az elején klappol minden, majd kiderül, hogy annyira mégsem. Nézzük csak.
Mondanom sem kell, hogy Lícia is a netről érkezett életembe. (Nem továbbra sem ez az igazi neve, ám olyan ritka neve van, hogy a naptárban nem találod, és előtte én sem hallottam róla, sehol sem, Lícia is ilyen név, nem létezik ilyen ember, ha mégis mutassatok már be neki.) Igazán nem is akartam neki imponálni, de mivel egy napon születtünk csak az évek tértek el nem hagyhattam ki eme remek poént, hogy nézd csak egy napon születtünk. :D kedves férfitársak úgy néz ki erre harapnak a nők.
Beszédbe, majd csetelésbe kezdtünk, még az érettségi nevű túlértékelt ám mégsem annyira egyszerű megpróbáltatás állt előtte. Ráadásul még egy évvel is, hiszen előkészítős osztályként kezdte pályafutását. Gondolná az ember, hogy a nők ilyenkor már elég érettek, hiszen korábban érnek mint mi kétbites fiúk. Tévedtem. ne menjünk ennyire előre. Szóval cseteltünk és örültünk egymásnak, hogy tényleg közös témákat találtunk, amik hamar ki is merültek a következőkben:
-Dejó, hogy én olyan pasi vagyok, aki nem a plázacicák után kajtat.
-Dejó, hogy én sem szeretem, ha felfalják egymást a párok az úton.
-Dejó, hogy én rendes pasinak tűnök.
-Dejó, hogy élek (a linkért előre elnézést kérek, tényleg... ez rossz vicc volt, elismerem)
Nem akartam már hosszúra nyúlt beszélgetéseket, találkozni akartam. Amivel nagyon megleptem, tényleg, találkozni, és vele? Nem, csak Chuck Norris nem ér rá, persze, hogy veled. Sajna erre a kérdésre hétfőn került sor és szombatig éppen nem ért rá, ám estéről estére egyre jobban megismertem, mikor vannak nehéz napjai, hogyan intézi egyéb intim dolgait, és egy lánykollégiumot is megtöltő olyan dolgot amit talán az ember a párkapcsolatban sem mindig tud meg, legalábbis nem az elején. Mellette eltörpültek az olyan apró megjegyzések amikben panaszkodott valamire, leginkább magára. Ám észreveszem az ilyeneket, nyilván nem véletlen írja le, annak oka van.
Eljött a randi ideje. Nem vittem túlzásba, a szokásos teázót választottam célpontnak, lassan törzsvásárló leszek ott, ám még nem voltam ott kétszer ugyan azzal a lánnyal, biztos dicsőítenek a felszolgálók mekkora nőcsábász lehetek.
Nem tudott mit választani, megértem, hogy bőség zavara, ám ez mégsem akkora kihívás, mintha két arckrém között kéne választania. Ugyan azt kérte amit én. Viszont cukor nélkül, ő nem eszik cukrot egyáltalán, meg húst sem nagyon. Hmm, akkor mit eszel, bárányt?
A randi egésze alatt feltűnt, hogy a jelenlétem láthatóan idegen hagyja, érdekesebb volt számára a bal vállam mögötti székek és asztalok csendélete, mint az én tekintetem. Próbáltam a beszélgetést már felé is terelni, ne azért beszéljek, hogy megtörjem a csendet, mutasson ő is magából. Kár volt, jöttek a panaszkodások, hogy az ő melle kicsi, (nem volt az) az ő élete uncsi (ez már talán), és egyébb a történet szempontjából már lényegtelen dolgok. Igen ilyen ügyesen álcázom, hogy nem emlékszem már rá. Mentsem a helyzetet, gyorsan egy "romantikus sétát" imitáltam a közeli parkban. Jöhet a kérdés, hogy miért is? Mert a férfi ember vak, és reméltem, hogy lehet belőle valami, azért.
Na ami ott történt, az nem volt semmi. Elment mellettünk egy kutyasétáltató majd két futó és mindkét alkalommal a parajelző csúcsba lendült: Jaj, megfognak támadni, jaj mi lesz velünk, persze én meg bohóckodtam vele, hogy igen ez egy veszélyes harci csivava, ami már csak a kisebbségi érzéséből adódóan azonnal letépi a fejünket, ha nem vigyázunk. Ő ezt nem tartotta viccesnek. Majd esti romantika egy domb tetején, apró (25 méter magas) érdekesség, hogy a szemben lévő ház világító ablakai pont az aznapi dátum számát rajzolták ki. Majd a születési dátumunkat, helyben lehidaltam, hogy ennél kisebb égi jelet nem tudott volna küldeni Ámor pajtás. Kézen fogva hagytuk el a helyszínt, majd mikor elváltunk két puszi, majd beszélünk, és szinte futva távozott előlem. Nem egy jó előjel.
Ám mégis megbeszéltünk egy új randit. Előtte alaposan kikérdeztem a karácsonyi várások, forralt bor és az ő közte lévő kapcsolatról, szereti mindkettőt. Nyerő randiötlet a városi adventi vásár ilyenkor. A sulija előtt találkoztunk. Míg vártam rá addig alaposan szemügyre vettem az iskolából kijövő társait, megdöbbentő, hogy pár év alatt amióta elhagytam egy középiskola küszöbét mennyit fordult a világ, szinte rossz volt őket nézni, hogy már elnézést, de mennyire együgyűek. Gondolom akkor ránk is ezt gondolták, szóval öregszem már, nincs mese.
Megérkezett Lícia is, el is indultunk a vásárba. Kicsit tömött volt a busz, kénytelen voltam az ajtónak támaszkodva utazni, amiért egy 200dB es figyelmeztetés hangzott el a szájából, hogy ne támaszkodjak neki, mert kiesek!! Parancs értettem, hazámat szolgálom!
Megérkeztünk és kiderült, hogy totál hidegen hagyja a vásáros rész, a bornak meg a szagát sem bírja. Aha remek ötlet volt mégis hogy itt legyünk, ám mindig van b tervem, a szomszédságban van egy elhagyott pláza, ha jobb nincs üljünk ott, mint itt fagyjunk meg.
Igen, a pláza annyira elhagyott volt, hogy pár éve még egy bútorbolt jóvoltából bőrfotelek voltak, mára se fotel, se bolt. Ácsorogni nem fogunk mégsem, kávézóba nem akar beülni, a másodikon találtam egy padot. Egyetlen pad a környéken, érték. Főleg, hogy rá van írva, hogy csak a szalon vendégei részére, de nem vagyunk vendégek ezért nem fog ráülni. Hiába mondtam, hogy a szalon ajtón rozsdás a lakat, nem fog megharagudni érte senki, ő nem ül le, törvény és szabálytisztelő. Elképesztő jelenet volt ahogy ő áll, én meg ülök, és a közös témáink már kifogytak jóformán üres csevegésről szólt minden. Már számomra volt kínos, gyorsan menekülni menni akartam felajánlottam, hogy elkísérem a buszpályaudvarig (kicsit messzebb lakott tőlem) felteszem egy buszra és agyő. Míg odaértünk, szemmel megtudott volna verni egy plázacsicsa bocs cica csordát, hangosan hangoztatva, hogy ők így meg úgy ezzel szemben ő így meg úgy.
Megérkeztünk a pályaudvarra, szerencsétlenségre pont elment a busz, egy óra múlva megy a másik. Na mondom ácsi, egy frekventált helyen laksz, nem hiszem el hogy óránként járjon oda busz. Márpedig amivel ő jár az most ment el, és egy óra a következő. Na telefon elő, menetrend néz, khhm tündibündi nézz ide, negyed óránként megy, csak ez tovább megy, mint ameddig Te utazol, ám elvisz hazáig. Ő nem mer arra felszállni... Feltettem a buszra, a sofőrrel megbeszéltem, hogy a bérlete tényleg jó, el is mehet vele, a lány meg el volt ragadtatva, mert más busszal nem mert menni eddig. Ajj komolyan hogy éltél ilyen sokáig?
Nem kerestem pár napig, egyből levágta, hogy valami gond van, nekem semmit sem kellett mondanom. Egyszerűen csak rámírt, közölte velem, hogy nem keresem biztos leszarom őt, úgyhogy ennyi volt, vége is. Na ilyen egyszerűen sem ért véget az, ami még el sem kezdődött.
